2019. december 31., kedd
Visszapillantó a 2019-es évre
Az idei év nem volt könnyű. Nagy változások előkészületei zajlottak: sok munka, utánajárás, idő, pénz, energia. Olyan volt, minta egy gigantikus társasjáték bábui lettünk volna: amikor azt hittük, hogy végre előrébb léptünk egy mezőt, akkor kiderült, hogy arra a mezőre az van írva, hogy lépj vissza kettőt, vagy éppen az, hogy kezdd újra a játékot. Rengeteget izgultunk, aggódtuk, reménykedtünk. Igazából nem volt idén felhőtlenül boldog időszakunk: minden öröm mellett ott volt az üröm is. Ha bármit elértünk, annak volt árnyoldala is. A terveink megvalósítását sok tényező hátráltatta és vont el energiát tőlünk: munkahelyi rossz történések, családi konfliktusok, iskolai botrányok. Persze emellett sok biztatást, jókívánságot és segítséget is kaptunk.
Idén a nagy tervünket, Új-Zélandot tartottuk szem előtt, és minden szempontból ez élvezett prioritást, ezért nem mentünk nagy külföldi nyaralásra, és bizony a családi programok is megnyírbálódtak: vagy csak én voltam a fiúkkal, vagy csak András. Igazán ritka volt az az alkalom, amikor a teljes család együtt lehetett.
Mindketten készültünk a vízumhoz szükséges IELTS vizsgánkra. Én a British Council tanfolyamára jártam, majd pedig az ottani tanárunkkal, Juliannal folytattam magánúton a felkészülést. András is vett néhány órát tőle a vizsga előtt. Aztán áprilisban megcsináltuk a vizsgát: András 8-ast, én pedig 7-est kaptam. Vagyis a szükséges 6,5 meglett.
Aztán júniusban komolyra fordult a projektünk azzal, hogy András kiutazott egy hónapra Új-Zélandra, hogy állást keressen. A közel lehetetlen sikerült neki: a hónap utolsó napján aláírta a munkaszerződését. Innentől felpörögtek a dolgok: hazajött, beadta a vízunkérelmét, és 5 hét várakozás után megkapta. Ekkor szinte azonnal kiutazott és munkába állt. Az első időben Mátééknál lakott, majd novembertől bérelt lakást, és a berendezéssel foglalatoskodott, hogy mire megérkezünk legyen hol aludnunk.
Mindeközben a fiúk folytatták a sulit - szeptembertől Marci az Adyban lett 8. osztályos, Matyi pedig a Pannóniában felső tagozatba lépett. Igazából mindketten szeretik az osztályukat, és a tanárokra sem panaszkodhatunk túlzottan, de mégis utálják az iskolát. A tanulás nyüglődés, és én sem tudok amellett érvelni, hogy miért kell pl. a moláris tömeget megtanulni. A tananyag ótvar, a módszertan gáz, tanárhiány van - egyszóval nem lehet csodát várni ettől a rendszertől.
Szerencsére tudtunk hódolni külföldi utazás nélkül is a téli sportoknak: hóesésben végigsétálunk a zöld túra budapesti panoráma útvonalán, voltunk Visegrádon szánkózni, és Mátraszentistvánon síelni, kirándultunk a téli erdőben a Hármashatár-hegyen, és koriztunk a Városligeti jégpályán.
Régi tervem vált valóra azzal, hogy elvittem a családot és egyben a Zöldsportot is Dorogra, a Sátorkőpusztai barlangba (régi barlangász korszakom ikonikus helyszínére). Teljesítménytúráztunk a budai hegyekben, kirándultunk Visegrádon az Apát-kúti völgyben, via ferrataztunk Kelet-Ausztiában és Szlovákiában.
A nyarat táborokkal kellett kitöltenünk a fiúknak: voltak 3 hetet az önkormányzati szervezésű kerületi táborban, gokart táborban Makinál, focitáborban a kerületben. Persze emellett nyaralni is voltam velük (ezekre a nyaralásokra sajna András nem tudott velünk jönni): voltunk vitorlázni a Balatonon, kenuztunk a Tiszán és a Túron, bringáztunk-kenuztunk a Tisza tónál. Persze volt "nagyi-tábor" is: 3 hét Károlyban, és 1 hét Dorogon. Emellett pedig 1 hetet otthon "nyaraltunk".
Idén a múzeumok közül a Hadtörténetit látogattuk meg március 15.-én, és a Várkert bazárban az I. világháborús kiállítást. S hogy meglegyen a hármas szám a hadi programok terén, voltunk Budaörsön a Honvédelem napján (pedig én bizonyisten fegyverellenes vagyok). Voltunk gyárlátogatáson Gyermelyen, madarásztunk Ócsán,a fiúk megnézték a Dínó show-t.
Céges utazás keretében András eljutott Amszerdamba - igaz, neki dolgozni is kellett, míg én Barcelonába csak kikapcsolódni mentem a kollégákkal.
A fiúk többször voltak a barátoknál pizsi-partin (vagy csak egyszerűen ott töltötték a hétvégét), ugarbugráltak a Superfly-ban, megküzdöttünk a szabaduló szoba rejtélyével,
Marci beíratkozott gitárra (nem zeneiskolába hanem Kondor Csaba magántanárhoz, kiscsoportos oktatásra). A fiúk továbbra is jártak vízilabda edzésekre a Tromosba.
Idén a gasztronómia terén hódoltunk Fekete Zsóka mangalica termékeinek a Lehet piacról, pizzáztunk a Capri étteremben és a Cayman-ban, robotokkal reggeliztünk, Andrással vacsoráztunk a Krizia-ban, és az El Asador de Pata negra étteremben.
Aztán amikor szeptemberben mi is megkaptuk a vízumot (András vízuma alapján), akkor megvettük a repülőjegyet, és belekezdtünk a kiutazás előkélszületeibe. Eladtam és elajándékoztam a személyes dolgainkat ami nem fért bele a 12 bőröndünkbe. Elrendeztem a fiúk iskolai kikérőit, átrendeztem a lakást, becsomagoltam, megvettem a repülő jegyet. Búcsútalálkozásokat szerveztem a barátokkal, családdal, kollégákkal.
Mindeközben András dolgozott, túlórázott, autót vett, lakást bérelt. Ez az időszak nagyon stresszes és fárasztó volt. Aztán december 8.-án megérkeztünk Új-Zélandra, és nekiláttunk egy új élet kialakításának: a ház berendezése, belakása, új napirendek kialakítása.
A hónap második felében András szabadságon volt, így tudtunk egy kicsit utazgatni a környéken és ismerkedni az országgal.
Hálásak vagyunk a 2019-ben elért eredményekért, megvalósult dolgokért; a sok segítségért és a bíztató szavakért, barátságokért.
Szeretnénk, ha 2020-ban eljönne a felhőtlen boldogság ideje, beérne az eddigi sok erőfeszítés és tapasztalnánk a pozitív eredményét.
2019. december 17., kedd
Sünfészek 3.
Új-Zélandra sikeresen megérkeztünk, és az itteni élményeinkről egy új blogot indítottam Sünfészek 3. néven: https://sunfeszek3.blogspot.com/
Itt követhető az életünk :)
Itt követhető az életünk :)
2019. december 5., csütörtök
Búcsú a lakástól
Ez a 13. év, hogy ide költöztünk, a Római kertbe. Marci 1 éves volt akkoriban, itt serdült 13 éves kamasszá, Matyi pedig már ide született. Mindketten ide jártak suliba a házzal szembe (király dolguk volt, hogy elég volt fél nyolckor kelni, és háromnegyed nyolckor elindulni a suliba). Itt voltak barátaik a környéken és a házban is. Itt van a kert, ami nagy játszások színtere volt. A lakás őrzi az emlékeinket: sok sütés-főzés, esti diafilm nézés, kettes beszédek apával, lázas-fülgyulladós beteg gyerek ápolása, indulás és érkezés az utazásokról, vasárnap reggeli családi összebújás, hétvégi reggelik a Macskából, legózások, családi és baráti összejövetelek, kreatívkodások, házi feladatok és tanulás, a TV-kandalló előtt kucorgás, karácsonyok, ahol "kint hideg van /süvít a szél / esik az eső, de itt bent jó meleg van", a Havasi Gyopár fogadó, a mécsesek, a bizonyítvány és az ellenőrző magyarázása, a zene-kívánságműsor, filmek nézése popcornnal, viharos tenger a kádban, a ki hol alszik este.
A hely, ahol szeretnek.
A lakásnak állítottam emléket ezekkel a képekkel:
A hely, ahol szeretnek.
A lakásnak állítottam emléket ezekkel a képekkel:
2019. december 4., szerda
Búcsú a tárgyaktól
Új-Zélandra 12 nagy és 3 kis poggyászt vihetünk magunkkal, összesen 237 kg-ot. Ennyibe kell becsomagolnunk a tárgyi életünket. Kicsit olyan ez, mint az a képzelőerő játék, amit olyan szívesen játszottunk a barátokkal: "Mit vinnél magaddal, ha átköltöznél egy új országba jó messzire határozatlan időre egy teljesen üres házba?" Mennyi ruhát, cipőt, személyes tárgyat? Vinnél konyhafelszerelést, ágyneműt vagy sporteszközt? A gyerekek rajzait és a kihullott tejfogait? Fotóalbumokat, túrafelszerelést vagy a kedvenc ikeás égősorodat?
Aztán persze rájössz, hogy ennyi helyed nincs.
Matyi kérdezte is: "Hogy fogjuk az összes cuccunkat kivinni Új-Zélandra? Többször fordulunk?"
Így aztán a fontos személyes tárgyakat szétosztogattuk a családtagok között megőrzésre, a legszükségesebbnek vélt dolgokat (mindenből egy keveset) becsomagoltuk a bőröndökbe. A fiúknak szóltam, hogy szedjenek össze személyes dolgokat, amiket magukkal szeretnének hozni. Matyi azt mondta, hogy ő nem hoz semmit, mert csak rossz lesz tőle a kedve; de Marci két doboznyi dolgot rakott össze. Nem is gondoltam volna, hogy miket tartott fontosnak hozni: kis táncoló robotot, fa sünit, a kedvenc radírját. A többi dolgot pedig megpróbáltuk eladni. Egy 900 tételes listát és fotóalbumot készítettünk, szétküldtük a barátoknak, ismerősöknek, és ezzel párhuzamosan a facebookon is hirdettünk. Rengeteg idő és türelem kellett hozzá. De végül összejött a repülőjegyek ára, a lakás festetése, néhány bútor lecserélése.
Rájöttünk, hogy rengeteg tárgyunk van: sokat nem is használtunk, vagy csak egyszer. Ezektől frissítő érzés volt megszabadulni. Azoktól a tárgyaktól volt nehezebb, amit használtunk, szerettünk, de legfőképp azoktól, amikhez emlékek fűztek: nagy raklettezések, legózások, sárkány-eregetés, meleg tea a téli erdőben, farsang az oviban, főzés tábortűzön az erdőben.
Az emlékeket visszük magunkkal. Kár, hogy az ízeket és az illatokat nem lehet...
Aztán persze rájössz, hogy ennyi helyed nincs.
Matyi kérdezte is: "Hogy fogjuk az összes cuccunkat kivinni Új-Zélandra? Többször fordulunk?"
Így aztán a fontos személyes tárgyakat szétosztogattuk a családtagok között megőrzésre, a legszükségesebbnek vélt dolgokat (mindenből egy keveset) becsomagoltuk a bőröndökbe. A fiúknak szóltam, hogy szedjenek össze személyes dolgokat, amiket magukkal szeretnének hozni. Matyi azt mondta, hogy ő nem hoz semmit, mert csak rossz lesz tőle a kedve; de Marci két doboznyi dolgot rakott össze. Nem is gondoltam volna, hogy miket tartott fontosnak hozni: kis táncoló robotot, fa sünit, a kedvenc radírját. A többi dolgot pedig megpróbáltuk eladni. Egy 900 tételes listát és fotóalbumot készítettünk, szétküldtük a barátoknak, ismerősöknek, és ezzel párhuzamosan a facebookon is hirdettünk. Rengeteg idő és türelem kellett hozzá. De végül összejött a repülőjegyek ára, a lakás festetése, néhány bútor lecserélése.
Rájöttünk, hogy rengeteg tárgyunk van: sokat nem is használtunk, vagy csak egyszer. Ezektől frissítő érzés volt megszabadulni. Azoktól a tárgyaktól volt nehezebb, amit használtunk, szerettünk, de legfőképp azoktól, amikhez emlékek fűztek: nagy raklettezések, legózások, sárkány-eregetés, meleg tea a téli erdőben, farsang az oviban, főzés tábortűzön az erdőben.
Az emlékeket visszük magunkkal. Kár, hogy az ízeket és az illatokat nem lehet...
Búcsú a családtól és a barátoktól
Persze a fiúk is búcsúztak:
2019. december 2., hétfő
Búcsúajándék a téltől
Ma reggel arra ébredtünk, hogy zuhog a hó: micsoda meglepetés!
A fiúkkal tettünk is egy kört a Duna-parton a parkban. Mondtam a fiúknak, hogy jól jegyezzék meg milyen amikor ropog a hó a lábunk alatt, az arcunkat csiklandozzák a hópelyhek, és ne morogjanak, ha bemegy a hó a bakancsukba. Ilyen most egy ideig nem lesz.
Majd elmentünk az Aldiba reggeliért, utána haza, és a falatozás után még visszabújtunk az ágyba. Bekapcsoltuk a TV-kandallót. Matyi megszólalt: "- Na végre karácsonyi hangulatom van."
Milyen jó, hogy még kaptunk egy hó-ajándékot a téltől mielőtt elutazunk :)
A fiúkkal tettünk is egy kört a Duna-parton a parkban. Mondtam a fiúknak, hogy jól jegyezzék meg milyen amikor ropog a hó a lábunk alatt, az arcunkat csiklandozzák a hópelyhek, és ne morogjanak, ha bemegy a hó a bakancsukba. Ilyen most egy ideig nem lesz.
Majd elmentünk az Aldiba reggeliért, utána haza, és a falatozás után még visszabújtunk az ágyba. Bekapcsoltuk a TV-kandallót. Matyi megszólalt: "- Na végre karácsonyi hangulatom van."
Milyen jó, hogy még kaptunk egy hó-ajándékot a téltől mielőtt elutazunk :)
Hely:
Budapest, Hungary
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)