Via ferrata Ausztriában - 3

Ma megint felküzdöttük magunkat a Hohe Wand aljáig, de nekem ma jobban ment, ellenben Matyi végig zsörtölődött. 

Ma a Frauenluckensteig-et (szabad fordításban asszonyluka-mászóút) jártuk be: kezdésnek ismét egy függőleges fal, de most voltak rajta lépések, utána pedig a kémény: függőleges hosszú létra egy barlangon keresztül (B-C). Ezt mindenki ügyesen megcsinálta. Marci olyan gyorsan előrerohant, hogy alig tudtam elcsípni egy fénykép erejéig:

 Így értünk fel a hegy tetejére.

Itt körbementünk a Skywalk-on:

A háromszög alakú építmény több méterre kilóg a 120 méter mély szakadék felé, ráadásul padlója rácsos, így tényleg olyan érzésünk van, mintha a mélység felett szabadon lebegnénk. A kilátás a platformról egészen elképesztő, szó szerint a lábunk alatt terül el az iszonytató mélység, térképszerűen rajzolódik ki a táj, a kis falvakkal, zöld mezőkkel, erdőszigetekkel.

 Ezután lesétáltunk az autókhoz.

Út közben megnéztük a régi út egy feltárt darabját, amin ökrösszekerekkel szállították a helyiek a hegyre dolgaikat. A kerekek nyoma mélyen belecsiszolódott a sziklába:

 

 Aztán kocsiba pattantunk, és felmentünk a Kohlröserlhaus-hoz, ahol ettünk-ittunk, majd a hütte alatt kiépített, több mint 200, fémből készült lépcsőn végigsétáltunk a szakadék felett (Felsenpfad).

 

 Ééééés ez volt a vége: innen hazafelé vettük az irányt.

Nagyon jó kis túra volt, és a fiúk vagányul végigcsinálták!

Via ferrata Ausztriában - 2

Ma a Hohe Wand nemzeti parkba autóztunk. Tudtuk, hogy nehezebb nap lesz, mint tegnap, de azt nem gondoltam, hogy már a hegyre felvezető úton kipurcanok....

Kb. 200 m szintkülönbség jó meredeken erőltetett menetben, nekem meg jól leesett a vércukrom vagy a vérnyomásom vagy mindkettő dehidratáltsággal kombinálva, szóval megszenvedtem rendesen. A viaferrata megváltás volt ezek után, mert ott lehetett közben pihenni. A Hanselsteig-et másztuk végig, nem volt túl nehéz (B).

 

 

Felértünk egy hüttéhez a Herrgottschnitzerhaus-hoz (szabad fordításban: atyaúristen snitzere-ház), ahol aranyárban ittunk ezt azt. Utána egy nehéz mászás jött visszahajló fallal, amit ki lehetett hagyni, és én Krisztivel éltem is ezzel a lehetőséggel, de a fiúk végigcsinálták. Ez volt a Ganghofersteig, ami bizony már C nehézségű.

 

Matyi ki is fáradt rendesen, azt mondta, hogy ő már kakukk, és csak a kocsikhoz hajlandó visszasétálni. Úgyhogy két részre szakadt a csapat: a kitratóbbak még egy durva mászást bevállaltak (Marci is) 30 m-es függőleges létrával és szakadék fölött átlépéssel (Währingersteig, C), 

 

 a fáradtabbak pedig legyalogoltak a kocsikhoz és bevárták a többieket. Matyival ez utóbbiak között voltunk.

 

 

Hazafelé Pásztor A ment elöl egy kisbusszal, és mi őt követtük vakon a Krisztivel. Na most látjuk, hogy egyszer csak az autópálya leágazásnál az utolsó pillanatban vesz egy éles balost, és 4 sávon átkanyarodva eltűnik a szemünk elől, mi meg mentünk tovább egyenesen. No sebaj, gondoltuk, megoldjuk gps-szel. Hát miután már a 4. autópálya leágazódást rontottuk el, és fogalmunk sem volt, hogy hol vagyunk és hogyan fogunk hazajutni, kezdtünk kicsit aggódni. Végül ungot-berket bejárva Ágfalvánál a kertek alatt mentünk át a határon és érkeztünk vissza jó nagy késéssel Sopronba. Így már nem volt étterem, csak kínai leves és hot dog vacsorára.

Via ferrata Ausztriában - 1

A Zöldsport Egyesület szervezésében beneveztünk a fiúkkal egy jó kis via ferrátázásra, mintegy anya-fia programként, mert András még mindig Új-Zélandon kalandozott. Első nap a Mödlinger klettersteig volt a gyakorlótelep.
A mászás egy táblánál meredek felszökéssel indul (B-C), ez mindjárt az út legnehezebb része.

Hát igen. Itt tettem fel magamnak a kérdést, hogy mire jöttem én?

Igazából eddig azt gondoltam, hogy a viaferrata átmenet a túrázás és a sziklamászás között. Ráadásul ugye tudtam, hogy egy C úttal kezdünk (gondoltam, hogy az A a legnehezebb, és onnan csökken a nehézség). Úgyhogy kissé meglepődtem, amikor kiderült, hogy a nehézségi fok pont fordítva van, és rögtön egy függőleges sziklafalon kezdtünk. Basszus. A fiúk persze simán felmentek, de én két lépés után úgy éreztem, hogy feladom. Persze Gáborék nem engedtek visszafordulni, úgyhogy jobb híján felmásztam. Persze azóta is én vagyok az élő mém a csoportban.

Utána az út átváltott B nehézségre, úgyhogy az már nem volt gond. Izgalmamban belekapaszkodtam egy fenyőfába és tiszta gyanta lett a kezem. Onnantól úgy tapadtam a falon, hogy még az egyébként erős szél sem tudott lefújni. Amúgy szép napos idő van,  a szél jól is jött, hogy ne süljünk meg. Egy nagyon szép szorosban voltunk a Bécsi erdőben: sziklák mediterrán fenyőkken, a szoros mindkét végében várrom a hegyen.

  

 

A mászás után visszaautóztunk a szállásunkra Sopronba:

Este még elmentünk az Aranyfácán étterembe, ahol jól bevacsoráztunk, és feltöltöttük dehidratált testünket (én pl. Sörrel). Gulyást ettünk Matyival,  Marci pedig szezámos csirkemellet.

A szálláson mi felnőttek még beszélgettünk és borozgattunk, a gyerekek pedig elmentek sünnéző túrára.Végül csak macskát találtak.