Árpi ajánlására kipróbáltunk egy új társaságot, akikkel ma túrázni mentünk. A túra pont Fóton volt, ami azért volt praktikus, mert Makitól egyenesen ide jöttünk.
Szeptember 23. az őszi napéjegyenlőség napja, amikor az égi
egyenlítő és az ekliptika képzeletbeli vonala metszi egymást, és ilyenkor a nappal és az éjszaka egyforma hosszú.
Megnéztük a fóti kis tavat, majd a tanösvényen felmentünk a „hegyre”,
ahonnan pazar kilátás nyílt a környékre. Visszafelé útba ejtettük a híres Fáy
Présházat.
A Gödöllői-dombság szélén lévő Fóti Somlyó Természetvédelmi területet jártuk
körbe, nagyjából ilyen útvonalon:
Sajna a fiúk morgolódósan kezdték (a szokásos duma hogy ők fáradtak, nincs kedvük, mikor megyünk haza, nem beszéltük meg velük, stb.). De aztán ahogy jöttek az izgalmas dolgok, a kedvük is felderült. Találtunk pl. egy katonai alagutat:
Habár vendégségből jöttünk, és Makinál tényleg volt lehetőség degeszre enni magunkat, a fiúknak erre persze sosincs ideje, így aztán a túrán azért is kezdték a nyavajgást, hogy ők milyen éhesek. Nálunk meg nem volt semmi rágcsa, hiszen vacsorára a Fáy présházba készültünk.
A domb tetején megálltunk egy csillagászati kvíz erejéig. A jó válaszokért cukorka járt. Egy cukorkát sikerült megcsípnünk, ugyanis akkor csak mi egyedül mondtuk be a választ. De amikor egyszerre mondtuk valakivel, akkor sosem nekünk adták. Így fordulhatott elő, hogy a szervező volt tanítványa már vagy 8 cukorkát kapott, míg mi egyet sem. Marci kapta a mi egyetlen cukorka-jutalmunkat, de szegény Matyi hoppon maradt.
Ebben csak az volt a baj, hogy a fiúk nagyon éhesek voltak, és jól jött volna valami ennivaló. Ezért András külön odament a szervezőhöz, hogy a jó válaszainkért kérjen egy cukrot Matyinak is.
Kerényi Lilla viszont egyszerűen csak szó nélkül elfordította a fejét, és nem adott (csak a pontosság kedvéért: egy könyvtáros-pedagógusról van szó, aki egy általános iskolában dolgozik, és ahogy magát jellemzi egy honlapon: "
30 éve vagyok tanítónő. 6-10 éves gyerekekkel foglalkozom. Ismerem a lelkivilágukat, gondolkodásukat.").
Teljesen le voltunk döbbenve ettől a hozzáállástól. Egyébként a túra folyamán egyetlen szót sem szólt a gyerekekhez.
Ettől függetlenül a kilátás és a naplemente tényleg szép volt a domb tetejéről, sőt még szivárványt is láttunk, a Hold pedig majdnem telihold volt.
Visszafelé bementünk a
"híres" Fáy présházba, ahol a következő jelenetek történtek:
- már a bejáratnál ki volt írva, hogy fogyasztás csak asztalfoglalás alapján. Miközben az egész étterem üres volt. A pincérrel történő hosszas értekezés után ("megkérdezem a főnököt") nagy kegyesen leülhettünk.
- amint leültünk, a pincér jött és közölte, hogy csak egyben tudja kiállítani a számlát az egész társaságnak (nyilvánvaló hazugság). Emiatt egy családnak el kellett mennie, mert nem volt náluk készpénz, és kártyával szerették volna fizetni a saját fogyasztásukat.
- én halászlevet ettem, ami jó, ha a közepes szintet elérte.
Ennyit a "híres" Fáy présházról.
Szerintem mind a kirándulós társaságot, mind pedig a Fáy présházat töröljük a listánkról.
A vacsora után, ami végre lenyugtatta a fiúk gyomrát (de persze nem laktak jól), visszabattyogtunk a kocsihoz, és hazajöttünk. Itthon Matyi még kipótolta a vacsit egy kis rizzsel meg husival.
