2018. szeptember 28., péntek

Kutatók éjszakája

Ez már a harmadik év (2016, 2017), hogy részt vettünk a Kutatók éjszakáján - annyira bejött a program a fiúknak. Idén ismét a BME-t és környékét céloztuk be.
Először kezdtünk az MTA SZTAKI épületében, ahol két előadást néztünk meg: a holografikus képalkotás titkait, és a Mi micsoda: Minigyárt.

 A minigyár melletti szobában versenyezni lehetett hogy ki viszi végig gyorsabban a robotot egy kijelölt pályán. A nehezítés az volt, hogy csak a robot kamerájával lehetett nézni az útvonalat:




Ez Andrásnak azért is érdekes volt, mert a Lightware több szálon kötődik a BME-hez.


 Itt éppen Józsi bácsi szép íveket húz:



A bemutató csúcspontja az volt, amikor Matyi bemászott a Faraday kalitkába, és megcsapatták jónéhány 400.000 voltos villámmal. "Kicsit" izgultam, de nem lett baja :)

Ekkor már én kezdtem kitikkadni, de még átmentünk az Ericsson-ba egy kis levezetésként:

 
 

 




Úgy éjfél körül értünk haza: mi felnőttek már hullafáradtan, de a fiúk még nem akartak elaludni, hanem folytatták a kutatást :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...