Tenerife - 9

Ma eljött az utolsó tenerifei nap, amit ennek ellenére várva vártak a fiúk, ugyanis ma mentünk el a Siam vízicsúszda pakba. Igazából ez volt az, amit a youtube-on láttak, és annyira belelkesedtek, hogy emiatt utaztunk de.

Egész nap csak csúsztunk és csúsztunk és csúsztunk. Vettünk fast pass-t is, hogy sorbanállás nélkül minél gyorsabban haladjunk, és minél többet tudjunk csúszni:

 

Ezzel az emlékezetes nappal búcsúztunk Tenerifétől. Nagyon jól éreztük magunkat!

Tenerife - 8

Ma túrázni indultunk a Barranco del Infierno szurdokba. Eredeti tervünk a Masca volt, de sajna már február óta le van zárva felelőtlen túristák balesetei miatt. Így aztán gyorsan újraterveztük a programot, szerencsére még kaptunk engedélyt a belépésre (naponta 300 ember kaphat). Ez egy 6,5 km-es séta, amit kb. 4 óra alatt tettünk meg a sok bámulászás miatt. bukósisakot kellett viselnünk a kőomlásveszély miatt.
Fantasztikus dimenziójú sziklák között vezetett az út, teljesen sajátos klímájú tájon.

  Egy pihenőnkön érdekes mardarak gyűltek körénk morzsákra lesve:

 Ahogy egyre beljebb mentünk, úgy lett egyre inkább nedves-párás és zöld a táj.

 

 A szurdok mélyén pedig egy 200 m magasról lezúduló vízesés látványa fogadott bennünket:

 

A túrázásban jól megéheztünk, ezért gyorsan beugrottunk Los Cristianos-ba, az El Cine bisztróba:

Természetesen ettünk helyi specialitásnak számító papas arrugadas-t kétfajta mojo-val (ami egy helyi szósz):

 Miután jóllaktunk, sétáltunk egy kicsit Costa del Silencio központjában,

le akartuk ugyanis fotózni ezt a vicces szökőkutat:

A fiúk még lelazulásnak medencéztek egyet a szállásunkon:

Tenerife - 7

Ma felcsaptunk kalóznak és kihajóztunk a Flipper Uno fedélzetén a Los Gigantes kikötőből.

 

 

 

 A Los Gigantes sziklák valóban óriásiak, némelyik eléri az 500, de akár a 800 méteres magasságot is. Hatalmas dimenziók...

 

 Delfinek nyomába eredtünk a hajóval, és láttunk is ugrándozókat:

Jó nagy hullámok voltak, a hajó fel-le mozgott. A csendes kis hajókázás eseményei az ebéd környékén felpörögtek. Felszolgálták a paellát, amit jó étvággyal el is kezdtünk volna enni a fiúkkal, de akkor kitört a tengeri betegség a hajón. Egy kislány lehányta Marcit (meg előttünk a padlót), így aztán az étvágyunk is odalett. Aztán láttuk, hogy András is zöldül, majd ő is kimondta a kígyó nevét (boaaaaaaa).

 A helyzetet az mentette meg, hogy megálltunk a Masca öbölben fürdeni, és a hideg víz helyrehozta a gyomrokat. Trapézról lehetett a vízbe ugrálni, és persze a fiúk ezt nem hagyhatták ki:

Majd eztán következett a matrózok fő attrakciója: úgy etették a sirályokat, hogy a matróz a szájába vette a sajtdarabkát, amit a sirály röptében kikapott onnan a jó éles csőrével...de így legalább el tudtam készíteni a régóta vágyott sirályos képemet:

 

  Íme az emlékfotó a hajókázásról:

 A hajókázás után átmentünk a playa Puertito-ra, ahol a hírek szerint tengeri teknősöket lehet látni sznorkizás közben, de a teknősök eltűntek, helyettük fekete halacskák voltak.
Ez egy kis eldugott strand, ahol főként helyiek sátraznak hippi stílusban - ami Marci fantáziáját nagyon megmozgatta.

 A kis helyi büfénél ebédeltünk:

 

Tenerife - 6

Ma alaposan bereggeliztünk a szuperpanorámás erkélyünkön, mert a Teide megmászására indulunk.

Már a Teidéhez vezető autóút is emlékezetes marad: a GPS valószínűleg a legrövidebb utat célozta be, ami mindenféle kis falvakon vezetett keresztül, irtó meredek szerpentineken. Az egysávosnak is szűk utcácska igazából kétirányú volt, meredeken emelkedett, és még beláthatatlan hajtűkanyar is volt benne. Ilyen helyeken én vagy sikítoztam (főleg, ha szembe is jöttek), vagy becsuktam a szemem. Szerencsére András ügyesen vezetett.

A Teide 3718 méter magas csúcsa Spanyolország és az Atlanti-óceán legmagasabb pontja. Aktív, de szunnyadó vulkán, a világ harmadik legnagyobbika, legutóbb 1909-ben tört ki. A Teide hegyszomszédaival (Pico Viejo és Montaña Blanca) egy központi vulkáni tömböt alkot. 

Felvonóval felmentünk 3555 méterre, és onnan gyalog vágtunk neki a meredek ösvénynek. Ehhez engedélyt kellett kérnünk előre, ugyanis naponta csak 100 embert engednek fel.

Az út nehézsége a meredekségében, a rita levegőben és a kénes kigőzölgésben rejlik, de kellő számú pihenővel, lassú meneteléssel teljesen jól megcsinálható.

A fiúkat nem nyűgözte le a  kráter, talán azért mert be van omolva, így aztán közelről nem is nagyon látszik kráternek. Ilyen:

Pedig madártávlatból nagyon szép az alakja:

Fent a csúcs közelében már meleg kénes gázok jönnek a talajból.

Íme a tanúsítvány arról, hogy megmásztuk a hegyet:

Miután lejöttünk a hegyről, az alatta elterülő lávamező csábított egy kis felfedezésre:

Félelemetes belegondolni, hogy ez a 8-10 méter magas lávamező egykoron forró olvadt kőfolyamként hömpölygött a hegyről.

És akkor snitt: a lávafolyam mellett változik a táj. Akárcsak mintha egy sivatagba érkeztünk volna:

Fent a domb tetején pedig vadnyugati táj fogad bennünket:

Aztán sajnos hazafelé kell vennünk az irányt, pedig itt még nagyon hosszan el tudnánk bóklászni. A nemzeti park szinte teljes egész területe a tenger szintje felett legalább 2000 méterrel fekszik. Ennek köszönhetően a hőmérséklet ingadozása nagy, a napsugárzás és a szelek erősek, jellemző a szárazság.

Persze út közben meg kell többször is állnunk, például ennél a színes sziklafalnál:

Vagy ennél a síkságnál (llano de Ucanca):

A sziget lejjebb elterülő részét vastag felhőréteg választja el a napfényes csúcstól:

Íme a Teide nevezetes virágja, a tajinaste azúl,

és a tajinaste rojo (magyarul oszlopos kígyószisz), ami szerencsére pont most virágzik:

Vacsorára már csak annyi erőnk maradt, hogy a lakásunkkal szomszédos olasz étterembe beüljünk egy finom vacsorára: