Napközben még valahogy intéznem kell a bevásárlást, a gyógyszertárat, a fogorvost, a takarítást, szervezem a család programjait, ha beteg valamelyik gyerek, intézem, hogy ki maradjon vele otthon; megyek a szülőikre; gondolkodom a heti menün; azon, hogy ki milyen ajándékot kapjon (és be is szerzem); intézem Marci osztályának SZMK-s ügyeit...és még ki tudja mi mindent.
Ehhez a napi rohanáshoz hozzájött még, hogy tavasszal a térdem, a talpam és a keresztcsontom szörnyen fájni kezdett. Az ortopédia, a reumatológia, fizikoterápia, gyógytornász, ultrahang között rohangáltam gyógyírt keresve - gyakorlatilag az egész év során.Volt, hogy több héten keresztül szorosan befáslizott térddel fájdalmakkal küszködve vonszoltam magam a napi 1,5 órás gyalogutamon, hogy a gyerekek eljussanak ahová kell. De nem lehettem beteg, mert akkor ki csinálná helyettem?
Hát így pörgettük végig az évet, ami nem sikerült rosszul - habár (úgy érzem) sokszor erőnkön felül kellett teljesítenünk. Szerencsére azért volt segítségünk is: a csütörtöki napokon, amikor délutános vagyok a munkahelyemen, apa vagy anya viszi Marcit edzésre. Anya többször volt otthon a fiúkkal, ha éppen betegek voltak. Makinál is voltak párszor a fiúk hétvégékre, ill. nyaralni. Károlyban is hosszabb ideig voltak a fiúk nyáron. Regő nagymamája többször is vigyázott a fiúkra. Ági (Dani anyukája) pedig szerdánként vállalja Marcit, amikor Matyival iskola előkészítőn vagyok.
A fentiekben leírt erőfeszítésekkel tudott megvalósulni az, hogy Marci a Honvéd leigazolt versenyzőjeként heti négyszer járjon szertorna edzésre (h-k-cs-p), és az év során többször eljutott versenyre, ahol nagyon ügyesen szerepelt - olyan társait megelőzve, akik már régebb óta tornáznak.
Ezen kívül teljesítménytúrákra is elkezdtünk vele rendszeresen járni, hol én, hol pedig András: így voltunk a Szt Margit nyomában túrán (6 km), a "Miről mesélnek a kövek" túrán (9 km), és a "Masni" éjszakai túrán (7 km). Persze saját szervezésben is túráztunk: kalandoztunk a Dera szurdokban, kirándultunk a Kőhegyi menedékházhoz, a budaörsi kopárokhoz. Elvittük a fiúkat az Eleven parkba (kétszer is), színházba a Ruminire és a Dzsungel könyvére, a vadasparkba, az Opel családi napra; a könyvfesztiválra, ahol együtt rajzoltak Richard Scarry-val; Lego tornyépítésre, a Hot wheels apák és fiúk napjára, az etyeki piknikre, kézműveskedni az Iparművészeti múzeumba, a Mese múzeumba huszárosat játszani, moziba az "Így neveld a sárkányodat 2." filmre.
(Hosszú)hétvégére eljutottunk Mohácsra a busójárásra, Patcára a Katica tanyára. Marci 11 hetes nyári szünetét összefogással sikerült kitöltenünk: nyaraltunk a Balatonon, sátraztunk a Glavojban, a fiúk nyaraltak Károlyban, Dorogon és Makiéknál Gödöllőn, Marci volt erdei iskolában, edzőtáborban és Regő nagyinál, illetve jött Kati mama is hozzánk.
Húsvétkor - szokás szerint - Károlyban voltunk, szüretelni Dorogon, karácsonyra Gödöllőn és Károlyban.
Matyi a nagycsoportba lépett szeptemberben, és beiratkozott focizni és sakkozni - mindkettőt nagyon szereti. Marci pedig harmadik osztályos lett, már szeret egyedül olvasni (kedvence a Ropi naplója).
A fiúk továbbra is jókat játszanak együtt, bár már vannak vérre menő vitáik is (szó szerint). Matyi sokszor idegesíti, piszkálja Marcit, míg Marci pedig sokszor becsapja, terrorizálja az öccsét.
Andrással kettesben voltunk (ismét) Egerszalókon, fürödtünk a Király fürdőben, ettünk a Gourmet fesztiválon, nyáron egy fürdőkúrán voltunk a Lukács fürdőben, újabb éttermeket próbáltunk ki (El padrón, Balzac 35), illetve színházba is eljutottunk (Francia rúdugrás).
Erre az évre is jutott dolog, amitől búcsút kellett vennünk: tatáék eladták a károlyi szőlőt, amihez oly sok szép emlék fűződik; illetve Marci kedves tanítónénije, Enikő néni, elhagyta az osztályt, és otthon maradt babázni. És hát egyre világosabb, hogy Magyarországon búcsút kell venni a saját és a gyerekeink jövőjétől, mert valami iszonyatos mélyrepülésbe kormányozza az országot az aktuális vezetés. Az elmúlt évek során nem politizáltam, mondván úgysem tudok változtatni semmit, legalább ne bosszankodjak. Hát ennek vége.
Gazdasági-politikai-társadalmi tragédia körvonalazódik - látszik, hogy egyre elkerülhetetlenebb. Már nem lehet nem foglalkozni vele. Ezért több tüntetésen is voltam, hogy legalább ennyivel serkentsem a változást.
Úgy érzem 2015-ben nagy szükség lesz a változásokra - remélem jó irányba mozdulnak el a dolgok.
