Második teljesítménytúra

Miről mesélnek a kövek? 9 km - geotúra

Sukoró Gyapjaszsák Szintezési ősjegy Likas-kő Angelika-forrás Sukoró

Marci ezúttal Andrással vágott neki második teljesítménytúrájának, egy 9 km-es távnak (kékkel jelölve).

A túra érdekessége volt, hogy  egy teljesítménytúrához hasonló rendezésű, Magyarországon egyedülálló „pecsétes” túra, melynek célja földtudományi értékeink bemutatása és megszerettetése. A túrázók betekintést nyerhettek a Velencei-hegység kőzeteibe zárt millió évek izgalmas történeteibe.
 

 Az ingóköveken túl  trópusi-szubtrópusi éghajlaton kialakult félnarancs alakú dombokat, gyapjúzsákot és még több gránit érdekességet is láthattak.

 Ez itt a gyapjúzsák:

A túra állomásain képzett geotúravezetők várták a résztvevőket, akik  a kövek helyett mesélték el az adott képződmény kialakulásának történetét.

Az idő gyönyörű volt, a túrát könnyedén, holtpont nélkül teljesítette Marci (és már várja a következőt:)

(a hosszabb távról itt van egy beszámoló)

Tavasz a kertben

Március 15 a suliban

 (ezt a kis madárka-kokárdát én varrtam. Rögtön az első nap elvesztette Marci)

Dani - Marci - Regő

Szendvicsmen

Mindenből szuperhős-jelmez készül mostanában. Ez éppen egy melegszendvics:)

Hétvége Szőkéden - busójárással kombinálva

Egy kedves meghívásra Szőkédre utaztunk a hétvégére.
Középiskolai barátnőm, Era, és családja látott vendégül bennünket. A fiúknak külön öröm volt, hogy velük két egykorú gyerek is van a családban: Boldi és Julcsi. Nem tartott sokáig az összemelegedés:)

Ha már ott jártunk a közelben, és pont a hétvégére esett a mohácsi busójárás, hát azt sem hagyhattuk ki.
Először a mohácsi emlékművet néztük meg.
Ezt (itthon) kiegészítettük a mohácsi csatáról készített animációs kisfilmmel - s a fiúk máris törökverést játszottak.

Aztán bementünk Mohács belvárosába is és belevetettük magunkat a nagy forgatagba:

"A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik.

Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának – mely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról – aligha van történeti alapja. A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját.

A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt tartották. 
(ez - mármint a kereplő - a fiúk kezéből sem hiányozhatott. Végig pögették-recsegtették)

 A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.
Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük."

Szőkédi kiruccanásunkat a fiúk egy nagy gesztenyecsatával zárták:)

Köszönjük a meghívást, folyt.köv. nálunk!

Hónapsoroló

Tavasz

Marci rajza