Ismerősök ajánlották a gyermelyi tésztagyár nyílt napját, amikor körbevezetnek a gyárban. Idén sikerült regisztrálnunk a programra, és nem bántuk meg, mert nagyon érdekes és jól szervezett volt!
Csoportokra osztva vezettek körbe bennünket (kis füleseket kaptunk, hogy a gyár zaja mellett is jól halljuk az idegenvezetőnket, aki a logisztikai vezető volt).
Nagyon érdekes volt látni a gyártás folyamatát, illetve azt, hogy mennyire automatizált már minden. Alig néhány munkás lézengett a gyárban, mindent robotok csináltak. Még a targoncák is vezető nélkül mentek és pakoltak.
A gyárlátogatás után vendégül láttak minket egy-egy tányér finom tésztaételre, természetesen a saját termékeikből.
Kint az udvaron fel lehetett mászni a gyár mezőgazdasági gépeire is, ugyanis a gyár saját földjein termeli a búzát, majd a saját malmában őrli a lisztet, a tojásokhoz a tyúkokat is tartanak.
Marci szokás szerint belelkesedett, hogy itt szeretne dolgozni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése