Kiadós és nagyon finom reggeli várt minket, amiből jól befalatoztunk rákészülve az aznapi túrára.
A Székelykő monumentális sziklatömbjének árnyékában fekvő Torockó Erdély egyik legszebb falva.
Egykori bányászváros, a lakói betelepült székelyek.
A téren áll a vajor (itató), melyet állatok itatására, mosásra használtak. A vizet egy 400 éves vezeték hozza a Tilalmas oldalából. Ma is csobog a víz a több lépcsős itatóba, ahol a szabály szerint fent az emberek, a következő medencében az állatok ihattak, majd az alsó nagyobban moshattak az asszonyok.
És valóban, még ma is mosnak szőnyegeket benne:
Megtöltöttük a kulacsainkat a nagy túra előtt.
A Torockói-hegységben található Székelykő nevét a hős székelyekről kapta, akik a tatárjárás idején megmentették a falut. Tettükért cserébe megkapták a hegyen akkoriban még álló várat és annak környékét.
A hegy egyik oldala sziklás, meredek, míg a másik fele lankásabb, füves. Bárhonnan is közelítjük meg a csúcsot, érdemes felmászni, mert a látvány valóban káprázatos innen.600 m szintkülönbséget kellett leküzdenünk a csúcsig, de megérte!
A Nagy Árkon felérve a gerincre megpihentünk, majd érintve a Székelykő csúcsát (1128 m), utunkat a gerinc mentén déli irányba folytattuk, élvezve azt a páratlanul szép kilátást, ami innen a völgyre nyílik.
Az ereszkedő ösvény a csúcs közeléből indul és a Székelykő keleti oldalán levő ritkás, fás-gyepes legelőt szeli át, majd délkeleti irányba, a Geszteg-patak völgyfője felé tart, hogy aztán a patak mentén leérjen a Székelykő lábánál elterülő lapályra. Innen gyalogoltunk vissza a falu határában fekvő szállásunkra.
A hegyháton láttunk egy kígyót is. Először azt hittük, hogy vipera, de este utánanéztem a neten, és kiderült, hogy csak egy ártalmatlan rézsikló került az utunkba:
Hazafelé találkoztunk egy nyájjal meg a hozzá tartozó pásztorral és persze a felénk rohanó kutyákkal is. De szerencsére megúsztuk harapás nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése