A 2017-es év igazi hullámvasút volt: történtek nagyon jó dolgok is, de jöttek nagy megpróbáltatások is, érkezett egy új családtag és örökre elment egy másik.
Munkahelyünkön változás nem történt: András továbbra is megbecsült tagja a Lightware cégnek, én pedig a Solid-BCN Kft. lakáskezelőjéből - részlegesen - folyamatfejlesztőjévé léptem elő.
Marci ősztől a 6.osztályt, Matyi pedig a 3. osztályt kezdte meg a Pannónia iskolában.
A fiúkat beírattuk vízilabdára, heti háromszori edzésre - talán ezzel a háterősítés biztosítva van. Én rátaláltam egy helyre, ami közel van, így be tudom illeszteni a napirendbe a heti kétszeri gerinctornát, András pedig odafigyel az étkezésére, így a pocakját lefogyasztotta.
A fiúk is fogszabályzósak lettek: Marci kivehetőt kapott, Matyi alulra fixet, felülre kivehetőt. Így már hárman vagyunk drótosszájúak :)
Marcinál egy erős gyanú alapján belekezdtünk az ADHD kivizsgálásba,
aminek a vége egy diagnózis lett júniusban, miszerint sajna érintett. Az
év második felét arra szántuk, hogy bővebben utánakutassunk a témának,
és először mi szülők ismerkedjünk és szokjuk az új helyzetet. Ezért
jártunk szülői csoportba, kiolvastam két könyvet a témáról és persze sok
emberrel beszéltem. Marci az év vége felé elkezdte a Nild terápiát.
Sajnos sok probléma volt az iskolában - leginkább Marci osztályfőnöke az, akinek a hozzáállásával gondok vannak.
A 6.-os felvételire egész évben készültünk: Marci külön tanárokhoz járt matekból és magyarból, hétvégenként pedig teszteket gyakoroltunk otthon. De az ADHD beárnyékolja az eredményeket (és az iskolai osztályzatokat is, amik sajna beleszámítanak a felvételi eredményébe) - nem tudom milyen eséllyel indulunk :(
Matyi tanulmányi eredményei vegyesek: magatartása változó - egyrészt mert nem bír ellenállni a kísértésnek, hogy a haveri körben menősködjön, másrészt sajna a délutános tanító néni nem igazán tudja jól kezelni ezt a helyzetet. Írása csak akkor elfogadható, hogy nagyon koncentrál, helyesírása gyakorlásra szorul, ezért kerestünk neki egy pedagógust, aki foglalkozik vele. Az angol egy katasztrófa, annak ellenére, hogy különórára jár, a túlélésért küzdünk.
Persze a munkahelyi - iskolai feladatok mellett azért igyekeztünk minél jobban kikapcsolódni is.
A fiúk megnézték a robotautó versenyt a Műszaki Egyetemen, a tudományok fővárosa programjait a Várkert bazárban, és a kutatók éjszakáját a Csodák palotájában. Marci járt robotika szakkörre és hip-hop táncra. Ettünk a Hold utcai piacon, Jamie Oliver éttermében a várban, a Stand 25-ben, az Oriental Soup House-ban, a Bock bisztróban és a Vakvarjú étteremben.
Voltunk Dobogókőn és a Tátrában szánkózni, felsétáltunk a Citadellába, jártunk a szentendrei skanzenben, az állatkertben, megnéztük a Grundot, egy hosszú hétvége alatt bejártuk Salgótarján környékét egy másikon pedig az Őrséget, Aquincumban részt vettünk a Floralia ünnepségen, golfoztunk céges családi napon a Hajógyári szigeten, a fiúk szülinapi bulijára egy jó nagy lézerharcot szerveztünk, játszottunk a Flipper múzeumban, teljesítménytúráztunk a Remete-szurdokban, kirándultunk Botiékkal, Tiszakürtön megnéztük a tiszavirágzást, Ópusztaszeren pedig a nagy nyílzáport, Horvátországban sznorkiztunk a tengerben, szarvasbőgést hallgattunk (volna) Budakeszin, Tatán megnéztük a nagy halászatot és a fényes tanösvényt, gyönyörködtünk a havas tájban Nagyírtáspusztán.
A Zöldsport egyesülettel fellibegőztünk a János hegyre, bringáztunk Szolnok környékén, eveztünk a sárkányhajó versenyen, felfedeztük a Szigetköz rejtelmeit egy szuper családi táborban, túráztunk a Tátrában, sziklát másztunk a Róka hegyen, felküzdöttük magunkat a Rám szakadékban.
Andrással színházba többször is eljutottunk az év során annak
köszönhetően, hogy sikerült a fiúk mellé találnunk egy kedves
gyerekszittert. Láttuk a Berhnardi ügyet, a Kutyaharapást, az Elnöknőket, a Hullaégetőt,
moziban pedig a Testről és lélekről c. filmet, és az őszi szünetben eljutottunk Egerszalókra is egy kicsit lelazulni.
Matyiék
osztályával láttuk a Pokoli puncs-pancs c. színházi előadást, és A
Maszat hegyen túl c. gyerekdarabot, családilag pedig a szuper Pál utcai
fiúkat, moziban pedig a Lego ninjago filmet, valamint a Star Wars
legújabb részét. Marci pedig Regőékkel a Légy jó mindhalálig c.
színdarabot látta.
Volt egy gimis osztálytalálkozóm Illencz Orsiéknál, egy általános iskolai pedig Dorogon.
Családi összejövetelere idén is sor került: volt újévköszöntés, tavaszi szezonnyitó, grillezés és szüret Dorogon, Gödöllőn Barni elsőáldozása, karácsonyi családi összejövetel, Matyi névnapi disznótor és Marci névnapi libalakoma nálunk, de a legnagyobb esemény Bercike megszületése volt.
A fiúk a hosszú nyári szünet alatt voltak Tromos sporttáborban, XIII. kerületi önkormányzati táborban, Makinál úszótáborban, nálunk vízi táborban.
Nagykárolyban töltöttük az iskolai szüneteket: jöttünk húsvétkor, nyáron, az őszi szünetben és karácsonykor. Sajnos a karácsony már Bandi tata nélkül telt, aki agyvérzés következtében dec. 24.-én meghalt, és 27.-én temettük. Az év így szomorúan zárult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése