-"Ha gyerekeim lesznek, én is elhozom őket ide."
Utána beültünk a 3D moziba, és két nagyon színvonalas filmet néztünk meg: Magyarország történelmi összefoglalóját, és a Budai vár történetét.
Majd kicsit sétáltunk: betértünk a gátőr házba, ahol egy szemléletes bemutatót láttunk a nagy szegedi árvízről.
...majd mentünk is ki a mezőre, ahol gyülekeztek a népek a nagy nyílzáporra:
A fiúk már alig bírták kivárni, de végül ez is eljött: a levegőbe röppent kb. 800 nyílvessző:
...és aztán földet is ért:
Megebédeltünk a Szeri csárdában, és beugrottunk a világ 3.legnagyobb labirintusába.
(ez egy svédasztalos ebéd után nekünk felnőtteknek elég nagy kihívás volt)
A labirintusban az eligazodáshoz műveltségi kérdések segítettek, így probléma nélkül végig tudtunk menni:
A fiúk még a vessző labirintust is kipróbálták (mi már csak az árnyékban pihegtünk):
András szerint a hétvégét 120%-osan kihasználtuk - legyen ez akár bók, akár panasz :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése