Már régóta terveztem, hogy kimegyünk a fiúkkal Aquincumba, azonban kissé bizonytalan voltam, hogy a sok kőhalmaz vajon érdekelni fogja-e őket. Azonban most megelevenedett a helyszín, tavaszünnepet (Floralia) ünnepeltek s ezen alkalomból sok-sok korabeli ruhába öltözött szereplő szórakozatta a látogatókat.
Egyszóval időutazáson vettünk részt: egészen Hadrianiánusz uralkodásának idejére mentünk vissza.
A fiúk rögtön a kelta táborba mentek, ahol egy harci kiképzésen vettek részt:
Marci a láncinget is felpróbálta:
Matyi pedig kelta harci festést kért az arcára:
Aztán neki is láttak az ütközetnek:
Ezek pedig már a langobard harcosok:
Aztán részt vettünk az ünnepi meneten és szertartáson Flora istennő tiszteletére:
Ebédre római jellegű ételeket ettünk (grillezett jércemell, sült zöldségekkel, kovászos kenyérrel):
Marci beíratkozott a gladiátoriskolába, mi Andrással pedig a latin gyorstanfolyamra.
Megnéztük az "Én vagyok Hadrianus!" hasonmásverseny eredményhirdetését és a gladiátorjátékokat. A kedvenc gladiátorom: Szőrös Mell kis kék ruciban:
...és a barbár-római összecsapást és rabszolgavásárt.
Nagyon-nagyon érdekes nap volt.
Amikor hazajöttünk, a fiúk kivonultak a kertbe az Aquincumban vett fegyvereikkel (mert persze venni kellett dárdát meg kardot), és rögtön tábort alapítottak. Jópár gyerek csatlakozott hozzájuk a házból és egy sötétedésig tartó játszás kerekedett :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése