Ma nagy útra indultunk: 1 hétre Barcelonába. Ez az út több szempontból is mérföldkő: a fiúk most utaznak először repülővel, most látnak majd először mediterrán országot, most fürödnek először a tengerben. Én pedig 10 év kihagyás után (amikor is szintén Spanyolországba utaztunk - csak akkor Andalúziába) most ülök újra repülőre, gyerekkel meg most először megyek.
Egyszóval nagy izgalom előzte meg az utazást :)
Persze megint kimaxoltuk a napot: délelőtt Marci még egy országos tornaversenyen vett részt (egyébként szép eredményt ért el a csapat):
Aztán délután végre elindultunk. Bejártuk a repülőteret, mindent felfedeztünk.
A felszállás volt a legnagyobb élmény :)
Jó későn érkeztünk meg Barcelonába. Szerencse, hogy Jullel együtt utaztunk, és ők autóval elszállítottak minket a szállásunkra:
(persze amikor megérkeztünk akkor éjszaka volt). Belevetődtünk az ágyba, és álomba merültünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése