Lassan itt az ideje, hogy Marcival megosszunk egy-két hírt, amiből tanulhat, ami esetleg az ő korosztályát érinti. Úgy gondoltam, hogy "interaktív" módon beszélem meg vele, vagyis mielőtt befejezném a történetet, őt kérdezem meg, hogy szerinte hogyan végződött az eset. Érdekes volt hallani a válaszait: sokkal enyhébb következményekkel számolt...
Íme a napokban történt hírek az én átfogalmazásomban:
1.
Két középiskolás fiú várakozott, hogy
testnevelés órára beengedjék őket. Ekkor azt gondolták, hogy "megviccelik" az osztálytársukat: lefogták a
karjait, a felsőtestén átvezették a bicikliláncot és a
fiút a sportcsarnok rácsos fémkerítéséhez húzták, hogy a kerékpárlánccal a kerítéshez zárják.
A fiú azonban nem hagyta magát,
és igyekezett ellenállni. Ekkor segítségükre sietett
harmadik társuk, így sikerült áldozatukat arccal a kerítéshez
szorítani és a lánccal mellmagasságban a kerítéshez zárni.
A fiú mintegy 2-3 percig
próbált kiszabadulni, de nem járt sikerrel. Ekkor egyik fogvatartója szólt neki, hogy a kezeit felemelve ki
tud bújni a zárból. A fiú így ki is szabadult a zár szorításából és
elszaladt a helyszínről.
Szerinted mi történt ezután?
----------------------------------------------------------------------------------------------------
Az ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja őket, amely bűncselekményt a törvény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti.
2.
Egy fiú vagánykodni akart az osztálytársai előtt, és bevitte az iskolába az apja pisztolyát. Éppen mutogatta a többieknek, amikor az osztályfőnöke a tanterembe belépett.
Szerinted mi történt ezután?
----------------------------------------------------------------------------------------------------
A tanárnő elvette
tőle a pisztolyt és a fegyvert elzárták az iskola páncélszekrényébe, az igazgató
pedig értesítette a rendőrséget és a fiú anyját. A kiérkező rendőr lefoglalta a töltetlen fegyvert, amelyről a szakértő
megállapította, hogy az egy Flóbert, melynek tartása engedélyhez kötött.
A fiút szülője és védője jelenlétében kihallgatták. A rendőrség vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek azt az esetet.
3.
Három fiú egyedül utazott egy metrókocsiban. Gondolták kihasználják, hogy egyedül vannak, és gyorsan összegrafitizték a járművet, majd leszálltak.
Szerinted mi történt ezután?
----------------------------------------------------------------------------------------------------
A fiúk nem vették észre, hogy egy belső kamera közvetlen közelről felvette, hogy mit csinálnak, az arcuk is jól látszik a felvételen. Innentől kezdve könnyű dolga lesz a rendőrségnek, hogy megtalálja őket. 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel bűntethetőek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése