Ma Sonkád környékén barangoltunk a Sebes-Túron.
A
túranap során a csak nevében sebes, egyébként kedves, jámbor, szelíd,
viccesen lassan folydogáló, konkrétan az Öreg-Túrnál is lassabb, sőt,
immár az év jelentős részében állóvíz Sebes-Túron szlalomoztunk. A túranap a pihenőkkel és mosdószünetekkel, benne természetesen ebédszünettel, 15-16 óra körül ért véget.
Az ebédszünetet vicces módon a Túr közepén tartottunk meg. Kikötni nem nagyon lehetett, így állóbüfét rendeztünk a kenuk körül. Meg persze beültünk a vízinövények közé hűsölni:
Marci is kormányosi babérokra tört, ezért átvette Árpitól a posztot. És meg kell mondjam, hogy jobb is volt Árpinál (aki bevitt minket a csalánosba, és a partba is beálltunk egyszer vele).
A napot Kölcsén zártuk, egy szuper kézműves fagyizóban, ahol nem győztük kipróbálni a néni alkotásait (sláger volt a som fagyi):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése