Ma a Szlovák Paradicsomban túráztunk: az igazi cél a Kysel szurdok bejárása volt. 40 év kellett ahhoz, hogy a Szlovák Paradicsom talán egyik legszebb, de
mindenképp legvadabb szurdoka újra járható legyen. Ennyi időre volt
szüksége a természetnek, hogy egy tűzvészt követően regenerálódjon, és a
nemzeti park dolgozói úgy gondolják, most már újra látogathatóvá teszik
a nagyközönség számára – de a régi vaslétrák és tálcák helyére via
ferrata lett kiépítve, amitől még izgalmasabbá vált ez a természeti
csoda. A podlesoki kempingtől, nagyjából 4 óra gyaloglással jutunk el a
szurdokig. Normál esetben a teljes kör, a via ferrataval együtt 7-9 óra – tempótól
függően – és cirka 15-16 kilométer. Ezek után nem is értem, hogy nekünk hogyan sikerült 26-28 km-es túrát kerekítenünk belőle...
A Hernád mentén a
kék-jelzésen indultunk el, mely több függőhidat és sziklafalba rögzített fémtálcákat
érint. Majd a nagy függőhídtól a Klastoriska Roklina elnevezésű,
egyébként az egyik legvadregényesebb, mésztufás képződményekkel és
vízesésekkel teli szurdokon (zöld-jelzés) keresztül kapaszkodtunk fel a
fennsíkra, Klastoriskohoz (magyar nevén Menedékkő – itt található egy
13. századi kolostor romja valamint egy turistaház, amit 1923-ban
építettek). Habár hideg sörre és meleg ebédre számítottunk, sajna a ház zárva volt. Innen a sárga-jelzésen, egy nagyon meredek ösvényen
leereszkedünk a Biely Potok azaz a Fehér-patakhoz, ahonnan 100 méterre
található a Velky Kysel bejárata.
A mederben sok helyen hatalmas gátként rakódott egymásra rengeteg kidőlt
fatörzs, a nagyobb esőzések utáni bőséges vízhozam óriási
sziklahalmokat görgetett össze.
Mindkét oldalunkon hatalmas sziklafalak takarják ki a kék eget,
melyekről kisebb-nagyobb foltokban buja növényszigetek lógnak.
Több kisebb vízesés „leküzdését” követően, kb. 2 órával a szurdok kezdetétől megérkeztünk a Velky Kysel
legnagyobb zuhatagához, mely közel 30 méter magas. A vasalt út ennek
balján, a többnyire függőleges (olykor picit kifele dőlő) falon halad. A
vízesés felett húzódó hídról lélegzetelállító látvány tárul elénk
visszafele, a szurdokba.
Innen nagyobb fémtálcákon lépdelhetünk a méter szélesre összeszűkülő
falak között, majd hirtelen kiszélesedik a tér.
Innen még fel kellett kapaszkodni a hegy tetejére, és jóóó hosszú sétával leereszkedni a kiindulási pontra.
A
túra szerintem nagyon fársztó volt, és eléggé megcsúsztunk időben. Este
7-kor érkeztünk a parkolóba, ahol még vacsoráztunk az indulás előtt.
Habár dög fáradtak voltunk, még haza kellett kocsikáznunk. András
szegény alig bírta nyitva tartani a szemét. Végül hajnal fél egyre
értünk haza.
Hát elég durva volt másnap munkába menni, a fiúknak pedig táborba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése