A táj még mindig gyönyörű - habár mostanra már befejezték a patak szabályozásának vízügyi munkálatait, ami a völgy vadságából jócskán visszavesz.
A sátrazóhelyünk ugyanaz volt mint múltkor, és most sem volt senki rajtunk kívül.
Ahogy kipakoltunk, kezdődött a tűzrakás - és ez ment két napig egyfolytában. A kellő intenzitású füstszagot sikerült beszereznünk.
Persze nem maradhatott el az alternatív tűzgyújtási kísérletezgetés sem:
No és a sütögetés:
Amikor éppen nem a tüzet babráltuk, akkor a függőágyban pihentünk:
a fiúk indiánosat játszottak (most éppen a Winnetou-t hallgatjuk hangoskönyvben, és nagyon beleélték magukat):
én pedig fotózgattam:
De aztán jött az este. Azt hittem, hogy javul a helyzet a három évvel ezelőttihez képest, de sajnos csak rosszabbodott: nem tudtam aludni...
Egyszerűen gyomoridegem volt attól, hogy ott vagyunk egyedül egy erdő közepén (pedig ez nem is igaz, mert nem messze tőlünk volt egy erdészház), ki tudja hogy ki/mi közelíti meg a sártat. Persze ez nappal teljesen irreális félelemnek tűnt, de éjszaka...két éjszaka után úgy éreztem, hogy nem bírnék ki egy harmadikat...
...és az időjárás is ezirányban szólt közbe, ugyanis a harmadik nap reggelére beborult az ég, dörgött, és eleredt az eső. Tudtuk, hogy jönni fog a hidegfront, de egy nappal későbbre vártuk.
Így hát idén nem is tettük ki a lábunkat a táborhelyünkről, nem túráztunk semerre a környéken (sajnos).
Búcsút vettünk a völgytől
még megálltunk hazafelé egy hágón
....és ennyi volt az idei sátrazásunk.
Jövőre mindenképpen egy gyerekes társasággal szeretnék elmenni valahová.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése