Visszapillantó a 2019-es évre

Az idei év nem volt könnyű. Nagy változások előkészületei zajlottak: sok munka, utánajárás, idő, pénz, energia. Olyan volt, minta egy gigantikus társasjáték bábui lettünk volna: amikor azt hittük, hogy végre előrébb léptünk egy mezőt, akkor kiderült, hogy arra a mezőre az van írva, hogy lépj vissza kettőt, vagy éppen az, hogy kezdd újra a játékot. Rengeteget izgultunk, aggódtuk, reménykedtünk. Igazából nem volt idén felhőtlenül boldog időszakunk: minden öröm mellett ott volt az üröm is. Ha bármit elértünk, annak volt árnyoldala is. A terveink megvalósítását sok tényező hátráltatta és vont el energiát tőlünk: munkahelyi rossz történések, családi konfliktusok, iskolai botrányok. Persze emellett sok biztatást, jókívánságot és segítséget is kaptunk.
Idén a nagy tervünket, Új-Zélandot tartottuk szem előtt, és minden szempontból ez élvezett prioritást, ezért nem mentünk nagy külföldi nyaralásra, és bizony a családi programok is megnyírbálódtak: vagy csak én voltam a fiúkkal, vagy csak András. Igazán ritka volt az az alkalom, amikor a teljes család együtt lehetett.
Mindketten készültünk a vízumhoz szükséges IELTS vizsgánkra. Én  a British Council tanfolyamára jártam, majd pedig az ottani tanárunkkal, Juliannal folytattam magánúton a felkészülést. András is vett néhány órát tőle a vizsga előtt. Aztán áprilisban megcsináltuk a vizsgát: András 8-ast, én pedig 7-est kaptam. Vagyis a szükséges 6,5 meglett.
Aztán júniusban komolyra fordult a projektünk azzal, hogy András kiutazott egy hónapra Új-Zélandra, hogy állást keressen. A közel lehetetlen sikerült neki: a hónap utolsó napján aláírta a munkaszerződését. Innentől felpörögtek a dolgok: hazajött, beadta a vízunkérelmét, és 5 hét várakozás után megkapta. Ekkor szinte azonnal kiutazott és munkába állt. Az első időben Mátééknál lakott, majd novembertől bérelt lakást, és a berendezéssel foglalatoskodott, hogy mire megérkezünk legyen hol aludnunk.

Mindeközben a fiúk folytatták a sulit - szeptembertől Marci az Adyban lett 8. osztályos, Matyi pedig a Pannóniában felső tagozatba lépett. Igazából mindketten szeretik az osztályukat, és a tanárokra sem panaszkodhatunk túlzottan, de mégis utálják az iskolát. A tanulás nyüglődés, és én sem tudok amellett érvelni, hogy miért kell pl. a moláris tömeget megtanulni. A tananyag ótvar, a módszertan gáz, tanárhiány van - egyszóval nem lehet csodát várni ettől a rendszertől.

Szerencsére tudtunk hódolni külföldi utazás nélkül is a téli sportoknak: hóesésben végigsétálunk a zöld túra budapesti panoráma útvonalán, voltunk Visegrádon szánkózni, és Mátraszentistvánon síelni, kirándultunk a téli erdőben a Hármashatár-hegyen, és koriztunk a Városligeti jégpályán.

Régi tervem vált valóra azzal, hogy elvittem a családot és egyben a Zöldsportot is Dorogra, a Sátorkőpusztai barlangba (régi barlangász korszakom ikonikus helyszínére). Teljesítménytúráztunk a budai hegyekben, kirándultunk Visegrádon az Apát-kúti völgyben, via ferrataztunk Kelet-Ausztiában és Szlovákiában.

A nyarat táborokkal kellett kitöltenünk a fiúknak: voltak 3 hetet az önkormányzati szervezésű kerületi táborban, gokart táborban Makinál, focitáborban a kerületben. Persze emellett nyaralni is voltam velük (ezekre a nyaralásokra sajna András nem tudott velünk jönni): voltunk vitorlázni a Balatonon, kenuztunk a Tiszán és a Túron, bringáztunk-kenuztunk a Tisza tónál. Persze volt "nagyi-tábor" is: 3 hét Károlyban, és 1 hét Dorogon. Emellett pedig 1 hetet otthon "nyaraltunk".

Idén a múzeumok közül a Hadtörténetit látogattuk meg március 15.-én, és a Várkert bazárban az I. világháborús kiállítást. S hogy meglegyen a hármas szám a hadi programok terén, voltunk Budaörsön a Honvédelem napján (pedig én bizonyisten fegyverellenes vagyok). Voltunk gyárlátogatáson Gyermelyen, madarásztunk Ócsán,a fiúk megnézték a Dínó show-t.

Céges utazás keretében András eljutott Amszerdamba - igaz, neki dolgozni is kellett, míg én Barcelonába csak kikapcsolódni mentem a kollégákkal.

A  fiúk többször voltak a barátoknál pizsi-partin (vagy csak egyszerűen ott töltötték a hétvégét), ugarbugráltak a Superfly-ban, megküzdöttünk a szabaduló szoba rejtélyével,

Marci beíratkozott gitárra (nem zeneiskolába hanem Kondor Csaba magántanárhoz, kiscsoportos oktatásra). A fiúk továbbra is jártak vízilabda edzésekre a Tromosba.

Idén a gasztronómia terén hódoltunk Fekete Zsóka mangalica termékeinek a Lehet piacról, pizzáztunk a Capri étteremben és a Cayman-ban, robotokkal reggeliztünk, Andrással vacsoráztunk a Krizia-ban, és az El Asador de Pata negra étteremben.

Aztán amikor szeptemberben mi is megkaptuk a vízumot (András vízuma alapján), akkor megvettük a repülőjegyet, és belekezdtünk a kiutazás előkélszületeibe. Eladtam és elajándékoztam a személyes dolgainkat ami nem fért bele a 12 bőröndünkbe. Elrendeztem a fiúk iskolai kikérőit, átrendeztem a lakást, becsomagoltam, megvettem a repülő jegyet. Búcsútalálkozásokat szerveztem a barátokkal, családdal, kollégákkal.
Mindeközben András dolgozott, túlórázott, autót vett, lakást bérelt. Ez az időszak nagyon stresszes és fárasztó volt. Aztán december 8.-án megérkeztünk Új-Zélandra, és nekiláttunk egy új élet kialakításának: a ház berendezése, belakása, új napirendek kialakítása.
A hónap második felében András szabadságon volt, így tudtunk egy kicsit utazgatni a környéken és ismerkedni az országgal.
Hálásak vagyunk a 2019-ben elért eredményekért, megvalósult dolgokért; a sok segítségért és a bíztató szavakért, barátságokért.
Szeretnénk, ha 2020-ban eljönne a felhőtlen boldogság ideje, beérne az eddigi sok erőfeszítés és tapasztalnánk a pozitív eredményét.