A fiúk már a "nagy" pályán száguldoztak, és tanulták a párhuzamos léchasználatot + már botot is kaptak:
Mi Andrással pedig kezdtük az alapoktól. Az oktatónk kezdetben nagyon optimista volt, és azt mondta, hogy délutánra már mi is a nagy pályán fogunk lecsúszni - de aztán, látva a fejleményeket - szépen lejjebb adta. Végül a bébipályáról ki sem mozdultunk.
Ez alatt az egy nap alatt nagyjából megtanultuk használni a mini liftet (én egyszer beestem a 40 centis minilift alá, és halálfélelemmel küzködve kapálóztam kifelé sílécekkel a lábamon, miközben a nyakamat majdnem elfűrészelte a drótkötél, és az utánam következő pedig majdnem felnyársalt a síléceivel - mivel a liftet nem állították le), és nagyjából megtanultunk hóekével lecsúszni a pályán centinként haladva.
Egyszer éppen a megállást gyakoroltuk a lejtőn, amikor látom, hogy András mint a golyó elhúz mellettünk. Az oktató is csak pislogott. Aztán végül egy hatalmas eséssel állt meg - a síléce is lerepült a lábáról. Az oktató csak annyit tudott kinyögni, hogy "András, de én nem mondtam, hogy el lehet indulni!" A fiúk is pont látták a jelenetet a szomszéd pályáról. Marci így mesélte később: "Látom, hogy apa száguld lefelé, és azt gondoltam, hogy milyen jól megy már...ja mégse! (miután elesett).
Azért el kellett telnie egy napnak mire nevetni tudtam a történteken...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése